Nemesszalók – Az 1848/49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc egyetlen jelentős Veszprém megyei ütközetében, a Pápa városa mellett vívott ihászi csatában elesett Szalóky Sámuel Vilmos-huszár halálának 170. évfordulójára emlékezett szülőfalujának evangélikus gyülekezete július 21-i istentisztelete keretében.

A nemesszalóki evangélikusság immár 230 éves kis templomának falai között Szabóné Nyitrai Márta lelkipásztor hirdetett igét 1Móz 12,1-4a alapján Ábrahám elhívásáról, annak különleges, örök idejű üzenetéről; kiemelve, hogy Isten választott népe ősatyjának története nemcsak csupán egy példa, de bátorítás is, hogy Isten, aki célt ad, aki elhív, az végig is segíti az embert az úton. Hit-reménység-bátorság az időtálló üzenet, amelyekre százhetven évvel mielőttünk a bizonytalanba, a jövőbe belevágó, hazaféltő honvédőknek is szüksége volt.

Az igehirdetést követően Kerecsényi Zoltán, az Elsősorban pápai Városbarát Egylet (EpVE) ügyvivője, a Kossuth Szövetség Veszprém megyei titkára (aki szintén nemesszalóki kötődéssel bír, a faluban élt és nyugszik evangélikus nagyapja) emlékbeszédében fölidézte az ihászi csatát, a nemesszalóki születésű, lutheránus felekezetű Szalóky Sámuel honvédhuszár életét, a fennmaradt elbeszélések alapján halálának és eltemetésének körülményeit. Kerecsényi Zoltán kiemelte, a július 21-i nap, amelyen most Szalókyra emlékeznek, Dániel napja; annak a nagy prófétának a nevenapja, akinek könyve a babiloni fogság idején játszódik, aminek fő mondanivalója, hogy Isten a nehéz helyzetekben sem hagyja el népét. – asszociált a magyarság 1848/49-es megpróbáltatásaira. Kiemelte azt is, hogy talán nem lehetett véletlen, hogy az 1828. január 5-én, születése napján Berke Mihály dabronyi evangélikus prédikátor szenior által megkeresztelt Szalóky a Sámuel ősi héber, bibliai keresztnevet kapta, melynek jelentése: „Isten meghallgatott”. Szalóky Sámuel annak a Sámuelnek a nevét kapta, aki az ókori Izrael legjelentősebb bírája és prófétája volt, aki szembefordult a bálványimádással, visszaállította Isten imádását és az istentisztelet rendjét a Tóra megtartásával, aki mintegy előkészítette a nemzeti erőket összpontosító királyság bevezetését, s az izraeliták első, majd második királyát is felkente. Tehát Isten a nehéz helyzetekben sem hagyja el népét. – gondolkodtatott el Kerecsényi.

A régi, szép egyházi énekekkel gazdag istentisztelet végén átadásra kerültek az EpVE Szalóky Sámuel-emlékplakettjei a nemesszalóki evangélikus gyülekezet és a helyi önkormányzat számára.

Azzal adta át ezeket a kis emléktárgyakat Kerecsényi Zoltán Szabóné Nyitrai Márta lelkipásztornak, Filátzné Páli Judit gyülekezeti felügyelőnek, valamint Balatoniné Horváth Sarolta alpolgármesternek, hogy az elkövetkezendő időkben továbbra is legyenek segítséggel, hagyománypártoló közreműködésükkel a Szalóky Sámueles emlékek fenntartásában Nemesszalókon; arra kérve őket és a megjelenteket, hogy segítsenek továbbvinni azt a hagyományt – amit huszonegynéhány évvel ezelőtt fiatalként, diákként már helyben elkezdett a néhai Szalóky Sámuel Baráti Klubbal –, hogy minden esztendőben Szalóky Sámuel halálozási évfordulónapján lehessen hasonló megemlékezés Nemesszalókon, s rendre legyen a hős huszár sírja friss virágokkal, koszorúkkal díszítve.

„Meggyőződésem, hogy Szalóky Sámuel alakjának és az ihászi csata emlékének üzenete egy olyan »szellemi gyúanyag«, amikben olyan üzenetek vannak, amelyek a mai és az elkövetkezendő magyarság számára is fontosak kell, hogy legyenek.” – húzta alá az EpVE ügyvivője.

A templomi, ünnepi alkalom után, miután kiosztásra kerültek az EpVE Szalóky Sámuel-emlékfüzetei is, kis küldöttség indult a település köztemetőjébe Szalóky Sámuel sírjához, ahová elhelyezésre kerültek a tisztelet virágai és koszorúi.

Kerecsényi Zoltán beszéde az alábbiakban olvasható:

Kedves emlékező közösség!
Kerek 170 esztendeje, 1849. június 27-én zajlott az 1848/49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc egyetlen jelentős Veszprém megyei ütközete a Pápa városa melletti Ihász-puszta határában. A csornai győztes, Kmety György tábornok vezette honvéd hadosztály ütközött meg itt Adolph Schütte von Warensberg altábornagy császári serege ellen. Kmety honvédjei hősiesen küzdöttek a császári csapatok ellen. A magyar sereg heves ágyútüze Pápán nagy riadalmat keltett. A túlerőben levő fegyelmezett osztrák sorok nagy véráldozat árán nyomultak előre, végül elérve céljukat: meghátrálásra kényszerítették a magyar sereget.
Összességében elmondható, hogy a Vilmos-huszárok egyetlen rohamán kívül voltaképpen csak tüzérségi harc folyt az ihászi csatatéren; a több mint kétórás ihászi csata valójában egy ágyúcsata volt. A veszteségekről szóló jelentések máig ellentmondóak, nem pontosak. Nem tudni, hogy a halottakat pontosan hol temették el. Az ihászi és marcaltői határban 28 halott eltemetéséről tudunk, közülük 19 volt magyar, 9 pedig császári-királyi katona. Pápa városa 34 halott eltemetésére utalt ki pénzt. Tudomásunk szerint a marcaltői temetőben jelöletlen sírban is nyugszanak katonák. Igaz, Ihász északi végén, a közút mellett található egy „névtelen honvéd” feliratú emlékoszlop (amely alatt nem biztos, hogy valóban nyugszik is valaki), azonban 170 év elmúltával is – az Ihásznál elesettek közül csupán csak egyetlen egy hős ismert konkrétan névvel és nyugvóhellyel: Szalóky Sámuel Vilmos-huszár neve, és Nemesszalókon, a köztemetőben lévő síremlékjele.

Egy ovális alakú, kőrishegyi márványból faragott sírkő ez a nemesszalóki temetőkertben, közel a bejárathoz. A sírlap felső részén egy kardot tartó kéz véset-rajza, alatta pedig három név olvasható. A legfelső név Szalóky Sámuelé, azé a fiatal, alig húsz esztendős huszáré, aki a felírás bizonysága szerint 1849. június 27-én halt meg Ihásznál. A sírkő adatait a „Dabronyi Evangélikus Gyülekezetnek 1849-dik évi Anyakönyve” mindenben igazolja.

De ki is volt ez az alig húszesztendősen hősi halált halt nemesszalóki fiatalember, akit Szalóky Sámuelnek hívtak, és Samunak becéztek falubelijei, illetve bajtársai? A megmaradt levéltári adatoknak köszönhetően tudható, hogy Szalóky Samu 1828. január 5-én látta meg a napvilágot az akkor még Pórszalóknak nevezett falurészben Nemes Szalóky Imre és Nemes Szalóky Kata gyermekeként, s mindjárt a születése napján meg is keresztelte Berke Mihály dabronyi evangélikus prédikátor szenior.
Gyermekkoráról, fiatal életének korai szakaszáról sajnos kevés pontosat lehet tudni, de a kis Samu minden bizonnyal jól ismerte a közeli Somlót, a Gányás- és Hajagos-patakok vidékét; sokat játszhatott társaival, barátaival, s természetesen a helyi evangélikus iskolában tátott szájjal hallgathatta az Árpádok – a honfoglaló Szalók-nemzetség –, a Hunyadiak, a Zrínyiek, a Rákócziak hősi cselekedeteit, a haza feltétlen szeretetére tanító példáit. Különösen az utóbbiakét, mert II. József halála után természetes visszahatásként a császárnak a magyar nemzeti öntudatot és intézményeket korlátozó rendelkezéseire a nemzeti törekvések valóságos reneszánsza bontakozott ki.

Sok nóta, költemény szállt szájról szájra a nép körében e tájon is, felidézve a nagy fejedelem, Rákóczi Ferenc küzdelmeit, személyes sorsát. Szalóky Samut és falusi barátait bizonyára lelkesíthették ezek, különösen pedig az a konkrét történelmi tény, hogy a Szalókkal szomszédos Külsővaton egykor maga Zrínyi Miklós is járt, aki részt vett a török ellen induló hadak ottani díszszemléjén, s ott kiáltották ki a sereg fővezérévé. De Béri Balogh Ádám kuruc brigadéros alakja is példaként lebeghetett szemük előtt, aki a Bakonyban bujdosó kurucaival sokszor megfordult ezekben a falvakban.
Amikor elérkezett 1848, s megjelentek a hadba szólító szózatok, e vidék Zrínyi, Rákóczi és Béri Balogh eszményein nevelkedett fiai elsők között álltak Kossuth Lajos zászlói alá. Köztük Szalóky Sámuel is, akit 1848. december 15-én soroztak be honvédhuszárnak. A Pápai Kerület Újoncállítási jegyzőkönyvében az 1340-es sorszám alatt a következő áll:
„Szalóky Samu Nemesszalók község állította újonc, 20 éves, evangélikus, nőtlen. Magassága 5 láb, 3 hüvelyk, 3 vonás (168 cm). Hadbavonulása előtt nemzetőr-őrmester.”
A néhai neves pápai helytörténész, H. Szabó Lajos kutakodásai szerint bizonyos, hogy Szalóky a sorozást követő napon vonult be, és a Vilmos-huszárokhoz került.
Kitüntetés lehetett ennek az alig húszéves embernek huszárrá válni – olyan elődök nyomában járni, akiknek jelentős szerepük volt a korábbi szabadságharcban, s egyébként is azt a nevet viselni, hogy huszár, melyet elsőként egyik legnagyobb királyunk, Hunyadi Mátyás használt a könnyűlovassági fegyvernem katonáira.

Szalóky Samu a jeles tábornok, Kmety György hadosztályában kezdett szolgálni. Ott volt a kápolnai csatában a magyarok visszavonulását fedező ütközetben, majd a mezőkövesdiben Franz Deym vezérőrnagy dandárja felett győzelmet arató Kmety-féle seregben, valamint Buda bevétele után a legfényesebb győzelmet arató csornai ütközetben.
A honvédsereg egyik legütőképesebb hadosztályának tagja volt Szalóky. Hírük hamar bejárta az országot, a nép lelkesen köszöntötte őket mindenfelé. Plosszer Ferenc káplán naplórészlete híven tükrözi pápai fogadtatásukat: „...több huszár érkezett a Vilmos ezredből világoskék ruhában s fűzöld csákóval. Kegyesen fogadtattak, s virágfüzérek szép kezektől csináltatva csak úgy özönlöttek rájuk. Estve nagy lakoma tartatott számukra előbb a grófi kertben, utóbb az esső miatt a várban bent.”

A dicsőséges csornai haditett után – amelyben Szalóky Samu is részt vett – Kmety Vilmos-huszárjai visszavonultak a Rába mögé a folyó vonalának védelmére. Aztán 1849. június 26-ról 27-re virradóra az egész partvonal mentén véres küzdelem vette kezdetét. Feladva a tarthatatlan folyóvonalat, Kmety Ihász-pusztánál vonta össze ötezer fős hadosztályát. Önfeláldozóan küzdöttek a magyarok a hosszan tartó ágyúharcban. A csata részleteiről, a csatára vonatkozó hadijelentésekről, veszteséglistáról, visszaemlékezésekről hallatlanul értékes kötetben adott számot a jeles történész, Hermann Róbert, mely Az ihászi ütközet emlékkönyve 1849-1999 címmel látott napvilágot a százötvenedik évfordulón. E munkából is kitűnik, hogy az Ihásznál harcoló, a csatarendben álló huszárok közé több ellenséges ágyúgolyó is vágódhatott. Ez sebesíthette meg, – ölhette meg Szalókyt is. A temetés időpontjául június 30-át jelöli az anyakönyv, a név és a halál oka együtt szerepel: „A csata téren Ihásznál elesett Nemes Szalóky Sámuel. Életkora: 20 év. Elkisérő prédikátor: Perlaki István.”

Vajon hogyan került ez a honvédő közvitéz az ellenség által megszállt csatatérről az árnyas szalóki temetőbe? Kmety dunántúli hadjárataival, s az ihászi ütközettel sokat foglalkozó néhai Huszár János Apáczai-díjas történelemtanár, Bél Mátyás-díjas pápai helytörténész az 1970-es években gyűjtést végzett idős szalóki lakosok körében a Szalóky Samu elestével kapcsolatos, akkor még élő legendák megörökítése céljából.

Körmendi Gyula 70 éves nemesszalóki nyugdíjas a következőket mondotta el:
„Apámtól hallottam, akinek nagyanyja, Szalóky Rozália mesélte el. Szalóky Sámuel az ihászi csatában esett el. Ezt úgy tudták meg a szülei, hogy a következő éjszaka üzenetet kaptak. A barátja jött el éjszaka, és pontosan elmagyarázta a szülőknek, hogy hol találják meg fiukat. Mikor meghalt, a huszárok bevitték a rozsba, hogy az ellenség rá ne találjon. A barátja pontos helyszínrajzot adott róla, azután még az éjjel elnyargalt. Szalóky Sámuel szülei másnap kocsival elmentek fiúkért. Ihászon voltak rokonaik, azok is segítettek megkeresni a halott huszárt. Meg is találták és hazahozták, itt temették el.”

Jóval romantikusabb volt a 73 éves Katona Dániel nyugdíjas emlékezése:
„A nagybátyámtól és szüleimtől hallottam Szalóky Sámuelről. Ők úgy tudták, hogy ágyúgolyó találta el az ágyékát, de nem halt meg azonnal. Volt egy nagyon kedves bajtársa, az kihúzta az árokpartig, hogy ott könnyen rátaláljanak. A fiúnak ez a barátja még azon az éjszakán elvágtatott Szalókra, és hírt vitt a szülőknek. Azok kora reggel indultak Ihászra, és ott meg is találták súlyosan sebesült fiukat. Szekéren óvatosan hazaszállították. Még élt, mikor a házuk udvarán megállt a szekér. Mikor fölébe hajló, síró anyját felismerte, még felemelkedett a szalmáról, de csak annyit tudott mondani: »Édesanyám!« Ezután visszahanyatlott és meghalt.”

A 68 éves Józsa Károly az alábbiakat vallotta:
„Szalóky Sámuel Ihásznál esett el. Az egyik lábát ellőtték, úgy halt meg. Valami barátja vagy ismerőse volt a huszárok között. Az a rozstáblába elrejtette, azután ellovagolt Szalókra és értesítette a szülőket. Azok éjjel mentek érte kocsival, úgy találták meg, és hozták haza. Nem volt semmi csoda abban, hogy az a huszár odatalált Szalókyékhoz, az előző hetekben többször is vendégeskedett annál a háznál.”

Huszár János szerint: „Az elbeszélésekből megállapítható, hogy Szalóky Sámuelt kétségtelenül ellenséges ágyúgolyó ölte meg, mely a csatarendben álló huszárok közé vágott. Ezt bizonyítja az is, hogy a lovasrohamban elesett huszárok oly közel voltak az ellenséges hadrendhez, hogy azokat lehetetlen lett volna megközelíteni. Semmi rendkívüli nincs abban sem, hogy valamelyik bajtársa értesítette a szülőket. Pápától 15 kilométer Szalók, lovasembernek csillagfényes, esetleg holdfényes éjszakán ezt nem nehéz megjárnia. Parancsnoka sem támaszthatott akadályt, még virtusból is támogatták az effajta vállalkozást. S ha az Úrdombon őrködő divízióhoz tartozott, még az sem lehetetlen, hogy tisztje szorgalmazta a híradást. A csornai csatától az ihászi ütközetig eltelt két hétben a Vilmos-huszárok Pápán és Pápa környékén nyertek elhelyezést. Nagyon valószínű, hogy Szalóky Sámuelnek ekkor több ízben volt módja egy-két bajtársa kíséretében hazalátogatni. Könnyen lehetséges, hogy az öt kilométerre fekvő Nyárádon, vagy a kissé távolabb levő Cellben volt a szalóki fiú alakulata. Hiteles értesülés van arról is, hogy egy-egy szakasz huszár tanyázott Pápakovácsiban, Dákán, Pápasalamonban, Nyárádon, s egy egész század Cellben. Ez utóbbiak útja állomáshelyük elfoglalásakor és a levélváltáskor is Pórszalókon haladt keresztül. A hagyomány tehát ebben az esetben megőrizte a történeti valót. Az, hogy a fiú nem tudott addig meghalni, míg az édesanyját nem láthatta utoljára, természetesen aligha felel meg a valóságnak. Ez a motívum a népköltészetből szűrődött át, került bele a valóságelemekből felépült történetbe, s ez így szép, így kedves. Költő tollára, festő ecsetjére méltó egyébként e kis történet minden mozzanata, amint a bajtársak a vetésbe rejtik a halott huszárt, amint az éjszakába vágtat a magányos lovas a gyászhírt megvinni, ahogy fogadják a szülők a szörnyű tudósítást, ahogy keresik az ágyúgolyóktól felszántott csatatéren a tetemet, s ahogy viszik haza döcögő szekéren úttalan utakon fiuk összetört, véres testét...”

Kedves emlékező közösség!
A nemesszalóki temetőben tehát – immár százhetven esztendeje – egy hős magyar honvédhuszár alussza álmát. Dicséretes az, hogy 2017/18 fordulóján a falu vezetése felújította ezt a síremléket. Köszönet jár Varga Jenő polgármester úrnak és a képviselőtestületnek!
Tehát sajnos, jelen időnkben is ismeretlen sírgödrökben fekszenek a csata katonái az ihászi határban. Igencsak ideje lenne – amikor már mindenféle modern technikai eszköz rendelkezésre áll – valamiféle hatékony megoldást, kellő anyagi forrást találni arra, hogy az immár százhetven éve jeltelenül nyugvó honvédhősök maradványait végre föl lehessen kutatni, s méltóképpen nyugalomra lehessen helyezni; például az ihászi temetőben, a kápolna közelében.
Amikor a mai alkalomra készültem, fölidéződtek bennem a régi emlékek. Ahogy számoltam, idén immár huszonkét esztendeje annak, hogy az ihászi csatával és Szalóky Sámuel emlékével foglalkozok. Ezen huszonkét esztendő alatt többször szerveztem emlékezéseket, emlékeztetéseket Nemesszalókon is. Ezek közül talán az 1999-es és a 2003-as volt a legemlékezetesebb. Előbbi a 150. évfordulón a nemesszalóki iskolában, utóbbi pedig itt, a – ha jól számoltam, az idén 230 éves – nemesszalóki evangélikus templomban, és a szomszédságában lévő hajdani evangélikus iskolaépületben-gyülekezeti teremben volt. Mindegyik előkészítésében ott álltak mellettem Király Ernő, Bálint Károly és Kövy Zsolt bácsik, Ruzsa Istvánné, Ihász Joachimné, s mindegyiken ott volt a település képviseletében Szalóky Tibor alpolgármester. Emléküket őrizzük!
Jó pár évig próbáltunk egy helyi emlékápoló, hagyományőrző kisközösséget, a Szalóky Sámuel Baráti Klubot életben tartani, amely talán 7-8 évig (1997 és 2005 között) kisebb-nagyobb sikerrel működött is, ami nemcsak a ’48/49-es emlékezetfönntartást, de minden, a nemzeti múlthoz kötődő jelesebb évfordulóra rá kívánta irányítani a figyelmet. Ennyi idő távolából is köszönet mindazoknak, akik ezt a tevékenységet akkor szívvel-lélekkel segítették, – akik az akkori Szalóky Sámueles emlékőrzésben segítségemre voltak. Elsősorban köszönet az akkori szalóki evangélikus és református gyülekezetek tagjainak, lelkészeinek!

Kedves emlékező közösség!
Sok idő eltelt, sokan már nincsenek közöttünk, de az idő kötelességeket ró mindannyiunkra, akik most itt egybegyűltünk, akik ma itt együtt vagyunk. A Pápa melletti ihászi ütközet máig egyedül ismert hősének, Szalóky Sámuelnek az emlékét ezután is fenn kell tartani! Meggyőződésem, hogy Szalóky Sámuel alakjának és az ihászi csata emlékének üzenete egy olyan „szellemi gyúanyag”, amikben olyan üzenetek vannak, amelyek a mai és az elkövetkezendő magyarság számára is fontosak kell, hogy legyenek. Üzenetek! Ma Dániel névnap van. Ama nagy prófétának a neve napja, akinek könyve a babiloni fogság idején játszódik, és fő üzenete, hogy Isten a nehéz helyzetekben sem hagyja el népét.
És mit is jelent a Sámuel név? „Isten meghallgatott”. Talán nem lehetett véletlen, hogy 1828. január 5-én, születése napján, amikor megkeresztelte Berke Mihály dabronyi evangélikus prédikátor szenior, Szalóky Sámuel ezt az ősi héber, bibliai nevet kapta. Annak a Sámuelnek a nevét, aki az ókori Izrael legjelentősebb bírája és prófétája volt, aki szembefordult a bálványimádással, és visszaállította Isten imádását és az istentisztelet rendjét a Tóra megtartásával, aki mintegy előkészítette a nemzeti erőket összpontosító királyság bevezetését, s az izraeliták első, majd második királyát is felkente, Saul, illetve Dávid személyében.
Tehát Isten a nehéz helyzetekben sem hagyja el népét!

A mai, 170. évfordulós megemlékezésünkön arra kérem önöket tisztelettel, akik most itt vannak, hogy segítsenek továbbvinni a hagyományt, azt, amit huszonévekkel ezelőtt már megfogalmaztunk, hogy minden esztendőben június végén, Szalóky Sámuel halálozási évfordulónapján legyen ilyen maihoz hasonló kis megemlékezés, legyen a hős huszár sírja friss virágokkal, koszorúkkal díszítve!
És engedjék meg, ha már e 230 éves falak között vagyunk, nem bírom megállni, hogy ne említsem meg a múlt értékeit szívén viselő evangélikus lelkipásztornak, a Pápai Református Gyűjtemények egykori munkatársának, Bárdosi Jenőnek a nevét, aki anno itt is szolgált, aki szintén egy kivételes ember volt, aki a 75 esztendővel ezelőtti karácsony szentestéjének napján, sopronkőhidai börtönlelkészként hazánk nagy mártírjával, Bajcsy-Zsilinszky Endrével töltötte annak utolsó óráit, perceit, vigasztalta a kivégzés előtt cellájában, s kísérte utolsó útjára; aki Bajcsy-Zsilinszky utolsó levelét, „végrendeletét” élete kockáztatásával a cipője talpában csempészte ki a börtönből, s adta át a világégést követően az özvegynek. Bárdosi Jenő emlékét is – aki anno megszervezte a nemesszalóki evangélikus templom átépítését is – szerintem fontos lenne megőrizni Nemesszalókon; esetleg itt, a szalóki evangélikus templom bejáratánál egy kis réztáblácskát el lehetne helyezni emlékére, – akár az idei Bajcsy-Zsilinszky-féle 75. évfordulón, vagy a jövőre esedékes Bárdosi születési 110. évfordulón. Esetleg gondolkodjunk ezen is közösen!
Egykor Kossuth Lajos mondta: „Bírnunk kell nagy férfiak képmásait szoborban és rajzokban, hogy jelül szolgáljanak, melyhez naponként elvezessék az apák fiaikat honszerelemre buzdítani…” S ugyebár ez igaz kell, hogy legyen Szalóky és akár Bárdosi kapcsán is!

Elsősorban pápai Városbarát Egyletünk – amely a Kossuth Szövetség megyei csoportjaként is funkcionál – az idei 170. évfordulóra Szalóky Sámuel-emlékplaketteket készíttetett. Ezeket most át szeretném nyújtani a nemesszalóki evangélikus egyházközség lelkipásztorának, Szabóné Nyitrai Márta asszonynak, Filátzné Páli Judit felügyelő asszonynak, valamint Nemesszalók község alpolgármesterének, Balatoniné Horváth Sarolta asszonynak, megköszönve eddigi hagyománypártoló közreműködésüket, s hogy az előttünk álló időkben is legyenek segítő példamutatók a lokális emlékek, – a helyi Szalóky Sámueles emlékek fenntartása tekintetében.

Végül pedig, ha már említettem, hogy Dániel napja van, búcsúzóul pár gondolat Dániel könyvének 12. fejezetéből: „És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben. És sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra. Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.”

(Forrás: EpVE-Hírlevél,
fotók: EpVE)