Hírek
2026. Augusztus 30. 08:31, vasárnap |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Ötgólos vereséget szenvedett a Perutz a Puskás Akadémia II-től
A pápaiak három nappal a ZTE FC II. elleni győzelmük után ismét élvonalbeli tartalékcsapatot fogadtak a Perutz Stadionban, ezúttal a Puskás Akadémia II. együttesét.
A vendégek már az első tíz percben kétgólos előnyre tettek szert. A Perutz több időszakban is dominált a mérkőzésen, ám a pápaiak védekezésben elkövetett egyéni hibáit a felcsútiak rendre kihasználták. A második félidőben további három gólt szereztek, így végül 5–0-s győzelmet arattak - írja a Perutz közösségi oldala.
Frutti Drink-Perutz FC Pápa – Puskás Akadémia II. 0–5 (0–2)
Gólszerzők: Szabó, Gajdos, Magyarics, Kőszegi-Hoffmann, Somfalvi.
Horváth Tamás másodedző szerint a gyorsan bekapott két gól teljesen felülírta a csapat meccstervét. Mint mondta, játékban domináltak, azonban védekezésben olyan egyéni hibákat vétettek, amelyeket az ellenfél könyörtelenül kihasznált.
A Perutz összeállítása: Hauser M. – Németh (Iványi, 46.), Zsirai, Monda, Mórocz (Ölbei, 46.), Sós (Csánk-Takács, 59.), Varga, Molnár, Szabó Kornél (Mayer, 69.), Erdei, Ruzsás (Hauser, 46.).
A pápaiak szeptember 5-én folytatják a bajnokságot, amikor idegenben, a Dorog otthonában lépnek pályára.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Szeptember 12. 18:55, szombat | Helyi
Falunap és szüreti mulatság Borsosgyőrön
Szüreti felvonulással és egész napos programokkal ünnepeltek szombaton Borsosgyőrön.
2026. Szeptember 11. 15:05, péntek | Helyi
15 milliót vett le a céges számláról, elköltötte sportfogadásra
Jelentős értékre üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 27 éves férfival szemben, aki 2025 nyarán a munkáltatója bankszámláját fosztogatta.
2026. Szeptember 10. 15:32, csütörtök | Helyi
Ujvári Szilvia: A választókerület jelentős részét érinteni fogja a Szent István Vidékfejlesztési Program
A Szent István Vidékfejlesztési Program a Veszprém vármegyei 4-es számú választókerület jelentős részét érinti majd

