Városlista
2025. március 8, szombat - Zoltán

Hírek

2018. Szeptember 21. 08:12, péntek | Helyi
Forrás: EpVE

Kossuth bakonytamási katonáinak emlékezete

Magyarország néhai kormányzóelnöke, Kossuth Lajos idei születési évfordulónapjának másnapján, 2018. szeptember 20-án, a Pápa közeli Bakonytamási községbe zarándokolt az "Elsősorban pápai"-Városbarát Egylet (EpVE) kis küldöttsége, amely fölkereste közelgő 125. halálozási évfordulója alkalmából Tatay Sámuel evangélikus lelkész, esperes, néhai '48-as nemzetőr, valamint az ugyancsak a temetőben nyugvó, és szintén 125 éve elhunyt M. Vági Márton Dráva-vonal védelmében is részt vett '48-as honvéd síremlékét.

A temetőben nyugszik egy harmadik hajdani negyvennyolcas, Németh Imre is, aki 1848-ban serdülőkorúként, testvérbátyja helyett állt önkéntesként Kossuth zászlója alá. Végigküzdötte a szabadságharcot, haláláig oszlopos tagja volt a Veszprém megyei honvédegyletnek. Igaz, őneki idén nincs kerek évfordulója, azonban természetesen az ő – igen szép föliratú, halványrózsaszínű – emlékköve előtt is meghajtották fejüket az egybegyűltek: az EpVE önkéntesei, a nevezett bakonytamási negyvennyolcasok máig a faluban élő leszármazottai, illetve a település vezetője, Németh Károly polgármester.

Az EpVE ügyvivője, a Kossuth Szövetség megyei titkára, Kerecsényi Zoltán rövid beszédében először Széchenyi Istvánt idézte, aki szerint "ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit!" Kerecsényi szerint a bakonytamásiak ebben rendkívül példamutatóak, temetőkertjük hallatlanul gondozott, a híres íróén, Tatay Sándorén és az említett negyvennyolcasokén túl az igen régi sírköveket is gondosan őrzik, köztük a település hajdani zsidó polgárainak nyugvóhelyeit is méltón ápolják.
A mindhalálig Kossuth híveként ismert Tatay Sámuel tudós negyvennyolcas lelkipásztor (a pápateszéri 42. számú nemzetőr-kapitányság bakonytamási századának első szám alatt nyilvántartott nemzetőre volt, aki 1848. április 9-én önként vállalt lelkesítő beszédet tartott Veszprémben, a helyi nemzetőrség újjászervezése alkalmával) obeliszkjénél állva Kerecsényi Zoltán hangsúlyozta, a 170 évvel ezelőtti neves és névtelen magyar honvédek egy lapon szerepelnek a történelemkönyvekben a "magyarok Mózesével", vagyis Kossuth Lajossal, aki Kossuthra és ezekre az egykori – zömében "alulról", vidékről, faluról származó – szabadságharcosokra emlékezik, az a magyar nép dicsőségének emlékét is őrzi.

A megjelentek mindegyik síremlékkőre nemzeti színű szalaggal átfont koszorúkat és kicsi nemzeti zászlócskákat helyeztek el, majd átvonulva az eredetileg 1931-ben alapított, s 1991-ben újraalapított bakonytamási Kossuth Csárdába, leleplezték az EpVE – a Kossuth Szövetség megyei csoportja – által adományozott Kossuth-domborművet.
A bakonytamási Kossuth Csárda nem véletlenül viseli Kossuth apánk nevét. A vendéglátó egységet üzemeltető, reformszellemű ősök sorát felvonultató Tatay-család sarjai hűen őrzik Kossuth emlékét, Tatay Sámuel óta generációról generációra öröklődik egy eredeti, dedikált Kossuth-portréfotó, amelyet féltve, üveg alatt, keretbe foglaltan őriznek a Tatay-Fejes családtagok - csárdatulajdonosok.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Március 07. 09:19, péntek | Helyi

Piros szegfűvel köszöntik a nőket, immáron 35 éve

Három és fél évtizedes hagyomány, hogy az MSZP helyi aktivistái, politikusai egy-egy szál piros szegfűt adnak a hölgyeknek nőnap alkalmából.

2025. Március 07. 07:15, péntek | Helyi

Tűzgyújtási tilalmat vezetnek be megyénkben!

Tűzgyújtási tilalom lép életbe péntektől hat vármegyében - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

2025. Március 07. 07:13, péntek | Helyi

Tűzgyújtási tilalom lép életbe pénteken hat vármegyében

Tűzgyújtási tilalom lép életbe péntektől hat vármegyében - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

2025. Március 06. 14:55, csütörtök | Helyi

Átvette megbízólevelét Kerti Györgyi

A vasárnapi időközi választás győztese boldogan és hálásan nyilatkozott az eseményt követően.