Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2019. Augusztus 18. 06:00, vasárnap | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Tisztelet a hősöknek!

Tisztelet a hősöknek!

Az első és második világháborús emlékműveknél hajtottak fejet a háborúkban hősi halált halt pápaiak emléke előtt.

Augusztus 17-e kitörölhetetlen emlék a pápai katonatörténetben, ekkor történt ugyanis a Pápán állomásozó 7. Honvéd Huszárezred lovashuszárainak hősies rohamára az első világháborúban, a gorodoki ütközetben. A hős katonák a géppuskatűztől sem futamodtak meg, a győzelemre azonban esélyük sem volt. Az ezred szinte teljesen megsemmisült az ütközetben. Erre emlékezve, a Pápai Huszár Egyesület, Pápa Város Önkormányzata és a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ közösen szervez évről-évre megemlékezést.

Délután 14 órától a Fő téren, a Nagytemplom mellett az érdeklődők megtekinthették a pápai huszárok életét bemutató kiállítást. Évről-évre látványos eleme a megelmékezésnek, amikor a pápai hagyományőrzők végigvonulnak a városon, a lovasiskolától egészen a Fő térig.

A Kovin utca elején, a Zichy-házban lakott Lubienski János, a Pápai 7. Honvéd Huszárezred egykori parancsnoka. Emléktábla áll a ház Korvin utca felőli oldalán, melyhez az emlékezők egy-egy koszorút helyeztek el.

A megemlékezés az első és második világháborús emlékműveknél folytatódott. Dr. Áldozó Tamás polgármester beszédében azt mondta, ezen a napon nemcsak a 7. Honvéd Huszárezred hősi halottaira emlékezünk, hanem valamennyi olyan pápai katonára, aki a városáért, a hazájáért vívott küzdelemben esett el, melyelből jócskán mért nekünk a történelem. - Hősei minden olyan közösségnek vannak, amely számon tartja az idő múlását, megbecsüli az elődeit. A hős maga a példa. A példa pedig tartást ad. De csak annak a közösségnek, amelyik értékeli a tartást, az erőt. Amelyik hajlandó emlékezni. Az emlékezés, a hősök megidézése, egyben önmagunk összemérése a ránk hagyott példával, de az emlékezés már önmagában is bátorság. Tisztelet ezért azoknak, akik emlékeznek és azoknak, akik emlékeztetnek - hangzott el a városvezető beszédében.

Az emlékező gondolatokat követően Áldozó Tamás köszönetet mondott a Pápai Huszáregyesületnek, amely évről-évre emlékezteti a pápaiakat a hősi elődökre, kiemelve az egyesület egyik alapító tagját. A Pápai Huszáregyesületben, bajtársai javaslatára, a katonai és iparművészeti hagyományőrzés népszerűsítése, a Pápai Történelmi Játékok szervezése és fáradhatatlan közösségépítő tevékenysége elismeréseként a polgármester Pro Publico-díjat adományozott Bedők János hagyományőrző huszár századosnak.

A megemlékezés koszorúzással zárult.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 15:30, szerda | Helyi

Így képzik a járőrkutyákat a pápai katonák - Videó!

Közös kiképzést tartottak a napokban Pápán, az MH 47. Bázisrepülőtér és az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár járőrkutya vezetői.

2024. Május 07. 15:47, kedd | Helyi

NATO hadgyakorlat egyik központja a pápai légibázis

A Swift Response a Steadfast Defender 2024 részgyakorlata, amely a NATO szövetség keleti térségét helyezi középpontba.

2024. Május 07. 15:22, kedd | Helyi

Méhlegelőt alakítanak ki Pápán

A Városfejlesztő Kft. munkatársai a Külső-Várkertben telepítenek valódi méhlegelőt.

2024. Május 06. 17:55, hétfő | Helyi

Grőber Attila: Van jövőképünk, van programunk!

Több ezer aláírást gyűjtöttek össze a Közösen Pápáért és az Élhető, Gyarapodó Városért Egyesületek, valamint hat ellenzéki párt által támogatott jelöltek, akiket nyilvántartásba vett a választási bizottság.