Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2019. Szeptember 13. 21:25, péntek | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Süle Zsolt szerint a Fidesz a 2014-es ígéreteinek több mint a felét nem teljesítette

Süle Zsolt szerint a Fidesz a 2014-es ígéreteinek több mint a felét nem teljesítette

A jobbikos képviselő 30 nap-30 megvalósulatlan ígéret címmel, a választásokig hátralévő időben, minden nap egy-egy olyan korábbi fideszes ígéretet mutat be a közösségi médiában, amely szerinte nem teljesült ebben a ciklusban.

A politikus szerint jócskán vannak ilyen ígéretek és ezek hiteltelenítik a mostani kampányban megfogalmazottakat is. - Ezek között vannak infrastrukturális-közlekedési, egészségügyi, vagy turisztikai célú ígéretek, amelyek között olyanok is szerepelnek, amelyeket most, öt év után újra elővettek. Ráadásul ezeknek a projekteknek a nagy részét az ellenzéki képviselők is támogatják, ezért különösen fájó az egész város számára, hogy eddig nem sikerült megvalósítani ezeket – emelte ki Süle Zsolt.

A képviselő példaként említette a Tapolca patak revitalizációjának ígéretét. Mint mondta, 2013 őszén döntött a képviselőtestület ennek a projektnek a támogatásáról. - Az akkori, eredeti elképzelések nagyon jól mutattak, úgy emlékszem mindenki támogatta is a projektet. Ez egy komplex fejlesztés lett volna, de a leglényegesebb eleme, hogy a tapolcafői források vízhozamának egy részét vezessük át a Bakony-érbe, így biztosítva annak állandó vízhozamot. Így egy élő patak szelte volna át a várost, és nem kellett volna tartani a sokszor megfigyelhető kiszáradástól.

Süle Zsolt a Tapolca patak partján mutatta be a jelenlegi helyzetet. Mint mondta, hat év után sem valósult meg ez az ígéret, jelenleg áldatlan állapotok uralkodnak a leendő patakparton, a meder pedig tele van növényzettel, szeméttel és hordalékkal.
-Szó sincs itt a szemnek is szép környezetről, szó sincs itt arról, hogy az emberek jókat sétáljanak, feltöltődjenek, kikapcsolódjanak a tiszta vízű patak partján. Van helyette elhanyagolt, szemetes környezet, bűzlő meder. Annak ellenére, hogy bizonyos szakaszokon most is dolgoznak, de még az osztómű, a zsilip sem készült el. Ráadásul van a leendő medernek olyan szakasza, amelyen még semmilyen növény-bozót írtást sem végeztek, vagy olyan része, amely nincs megfelelően kikotorva. Ez azért érdekes, mert az elmúlt 6 évben több időpont is elhangzott a projekt megvalósulására vonatkozóan, de még egyiket sem teljesítették, legutóbb egy nyár végi időpont hangzott el – mondta a jobbikos képviselő hozzátéve, az eredeti tervek szerint a városnak nem került volna pénzébe a beruházás, azt a Vízügy finanszírozta volna, ezzel szemben a tavalyi évben 50 millió forint hitelt vettek fel a beruházás megvalósítására.

A témában megkerestük Áldozó Tamás polgármestert, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjét, aki a következőképpen reagált: „A revitalizáció a Vízügyi Igazgatóság ígérete és projektje volt. Az önkormányzat programjában valóban szerepelt a víz Bakony-érbe vezetése, Süle Zsolt ezt a pillanatot még ebben a hónapban megünnepelheti a pápaiakkal. Az ellenzéki képviselők egyébként soha nem szavazták meg a beruházás pénzügyi fedezetét” – reagált Áldozó Tamás Süle Zsolt nyilatkozatára.

A sajtótájékoztató végén Süle Zsolt, a polgármester egy korábbi bejegyzéséről is szót ejtett. Úgy fogalmazott, hogy Áldozó Tamás a valóságnak nem megfelelő állításokat tett, amelyek tökéletesen alkalmasak a nagy nyilvánosság félrevezetésére, a választópolgárok manipulálására.


Fotó: Süle Zsolt

- A Jobbik természetesen - Áldozó Tamás bejegyzésével ellentétben - állított listát a megyei önkormányzat esetében is, mégpedig a törvények adta utolsó napon tette meg ezt. A jelenlegi fideszes polgármesterrel ellentétben ugyanis mi pontosan ismerjük a szabályokat és tudjuk mikor, mit lehet megtenni - fogalmazott Süle Zsolt.

- Ez az eset azért is nagyon szomorú, mert a pápaiakban jogosan merül fel a kérdést: ha ilyen felszínesek a város vezetői, ha ennyire nem ismerik az életünket szabályzó törvényeket, ha ennyire a politikai ellenfelek lejáratásának igyekezete vezeti őket, akkor vajon alkalmasak-e a város vezetésére? - hangsúlyozta a jobbikos politikus hozzátéve, az ominózus bejegyzést azóta a polgáremster eltávolította.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 18:27, péntek | Helyi

Itt van a Játékfesztivál szombati fellépője

Lovasi András és Leskovics Gábor közös zenekara ad koncertet a pápai Fő téren!

2024. Április 19. 14:46, péntek | Helyi

Pápán lép fel Miller Zoltán

Miller Zoltán: Az igazi sikert az jelenti, ha képesek vagyunk értékelni mindazt, amit elérünk

2024. Április 19. 13:31, péntek | Helyi

Baleset az új 83-ason Tétnél!

A középső szalagkorlátnak ütközött egy személyautó a 83-as főút Pápa felé vezető oldalán, Tét közelében.