Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2018. Április 07. 21:33, szombat | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápa-ma.hu

Sima Perutz győzelem hazai pályán

Sima Perutz győzelem hazai pályán

Az Ajka elleni zakó után mindössze három napja volt a pápai együttesnek, hogy felkészüljön a THSE-Szabadkikötő elleni találkozóra, de a pápai focisták sikerrel vették az akadályt.

A 22. fordulóban a tabella hátsó régiójában elhelyezkedő fővárosiak látogattak Pápára, akiket ősszel Szabó Zsolt góljával 1-0-ra győztek le a mieink úgy, hogy az újonc két kiállítás miatt kilenc emberrel fejezte be a meccset. Marton Miklós kerete ezúttal sem volt teljes, többen is sérüléssel vagy betegséggel bajlódtak, ám a házigazdák edzője hangsúlyozta, mindig az a legjobb csapat, amelyik kifut a zöld gyepre, így a cél a három pont. Ráadásul ősszel a THSE legyőzése után egy hétmeccses veretlenségi szériába kezdtek Somogyiék, akik abban bíztak, hogy ez tavasszal is megismétlődik. A sárga-kékek a Sánta - Domján, Császár, Kozma, Böröczky - Bohner, Somogyi, Baldauf, Jurik, Németh L. - Skriba összetételben kezdték az első félidőt, nem is rosszul, hiszen mindjárt a második percben veszélybe került Csontos kapuja: Németh szabadrúgásába Domján ért bele, a vendég kapusnak így nyújtózkodnia kellett. Az erőteljes kezdés után visszaesett a színvonal, a hazaiak átlövésekkel próbálkoztak, ám ezek nem okoztak gondot a fővárosi hálóőrnek. Bő 25 percet kellett várni a következő említésre méltó eseményre, igaz az mindjárt egy gól volt, Böröczky szokásos nagy bedobása után Császár csúsztatta középre a labdát, amit Jurik Patrik az ötösön átvett és miután befordult, a kapu bal oldalába lőtt 1-0. Három perccel később Böröczky középre adásánál Gál Szabolcs tarolta le Skriba Mátét, amiért a játékvezető a tizenegyespontra mutatott. Szabó Zsolt távollétében Németh László vállalta magára a büntetőt, amit a jobbra vetődő kapus mellett a kapu bal oldalába lőtt 2-0.

A mérkőzés félidejében adták át a Hónap játékosa díjat. A PELC szakmai stábjának döntése alapján március legjobbja Savanyó Dorina, az U16-os leánycsapatunk játékosa lett. A címmel együttjáró kupát és a Cafe mug (Belváros, Rákóczi utca) meghívását Lengyel Ferenc, a PELC szakmai igazgatója adta át.

Fordulás után tíz perccel újabb hazai lehetőséget jegyezhettünk fel, amivel bebiztosíthatta volna a három pontot a Pápa, ám Németh középreadását mellé belsőzte Baldauf. Újabb tíz perccel később Császár pörgette Németh elé a labdát, akinek lövését védte Csontos, a labda azonban visszakerült a pápai középpályás elé aki kihagyta a kihagyhatatlant, egy méterről fölé bombázta a játékszert. A hajrában a vendéglátók erejéből a csereként beálló Szabó Zsolt előadásában még egy kapufára is futotta, főleg első félidei játékának köszönhetően nyert a Pápa a komoly lehetőséget felmutatni nem tudó fővárosiak ellen.

Perutz FC - THSE-Szabadkikötő 2-0 (2-0) Gsz.: Jurik, Németh (büntetőből)

Marton Miklós: Az első félidőben azt csináltuk, amit megbeszéltünk, rúgtunk is két gólt és ezen felül is volt még helyzetünk. A szünetben azt mondtam a fiúknak, hogy a 2-0 nem jó eredmény, mert ha az ellenfél talál egy gólt, belelkesülnek és könnyen pontokat veszíthetünk, ezért azt kértem, döntsük el minél előbb a meccs végkimenetelét. Sajnos nem így lett, kihagytunk mindent, viszont nem kaptunk gólt, ami pozitívum. Úgy érzem, ma mi voltunk a jobb csapat.

Perutz FC: Sánta (Szigeti 89) - Domján, Császár, Kozma, Böröczky - Bohner (Udvardi 77), Somogyi, Baldauf, Jurik (Szabó Zs. 75), Németh L. - Skriba

THSE-Szabadkikötő: Csontos - Gauzer, Gál (Farkas 60), Kmetykó, Baksa - Vincze (Kondor 73), Pokó, Sztankó, Tóth, Bánhidi (Takács 58) - Wágner

A következő fordulóban a Perutz a BKV Előre otthonába látogat.

Címkék: NB3, perutz stadion, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 18:27, péntek | Helyi

Itt van a Játékfesztivál szombati fellépője

Lovasi András és Leskovics Gábor közös zenekara ad koncertet a pápai Fő téren!

2024. Április 19. 14:46, péntek | Helyi

Pápán lép fel Miller Zoltán

Miller Zoltán: Az igazi sikert az jelenti, ha képesek vagyunk értékelni mindazt, amit elérünk

2024. Április 19. 13:31, péntek | Helyi

Baleset az új 83-ason Tétnél!

A középső szalagkorlátnak ütközött egy személyautó a 83-as főút Pápa felé vezető oldalán, Tét közelében.