Hírek
2012. Február 17. 15:51, péntek |
Helyi
Forrás: InfoPápa.hu (Sz.Zs.)
Olvasónktól érkezett – Áldatlan állapotok a Gyurátz Ferenc utcán
Egyik olvasónk azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy hívjuk fel a figyelmet a Gyurátz utcán hömpölygő koszos csapadékvízre, melyet a járművek rendszerint az utca házainak homlokzatára fröcskölnek.
Városunk központjában lévő Gyurátz utcán, egyirányú volta ellenére viszonylag nagy forgalom halad át nap, mint nap. A körülbelül tíz évvel ezelőtti csatornázás után kapott új burkolatot az utca, mely a szokásos csatornafedél megsüllyedéseken kívül jó állapotban van azóta is. Viszont a csapadékvíz elvezetését egy idejét múltnak nevezhető technikával oldották meg, ami nagyjából az „elfolyik az út szélén elvet” jelentette. Már kisebb mennyiségű csapadék esetén is egy hatalmas tócsán keresztül lehet befordulni az utcába a Korona utca felől, az út jobb oldalán pedig végig hömpölygő vízfolyás látható. Mivel az utca egyirányú és a bal oldalára parkolóhelyeket létesítettek, az autósok kénytelenek a jobb oldalon közlekedni, így hacsak nem kerülgetik a tócsákat, nemcsak az arra járó gyalogosokat, de a házak homlokzatát is beterítik a nem épp tiszta vízzel. Több épület falán jól látható módon meg is tette hatását az évek óta tartó fröcskölés. Van olyan ház, ahol az ablakok tetejéig érnek a nyomok.
Olvasónk állítása szerint rövidesen panaszt fog tenni a Polgármesteri Hivatalban, bízunk abban, hogy cikkünk is segítségére lesz abban, hogy az utcában lévő áldatlan állapotok mihamarabb megoldódhassanak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 13:08, szombat | Helyi
Győrffy Balázs lett a Veszprém Vármegyei Gazdakörök Szövetségének elnöke
A korábbi politikus 2024-ben mondott le tisztségeiről, miután bántalmazott három embert, köztük egy nőt.
2026. Június 12. 19:59, péntek | Helyi
Megkezdődött a Pápai Játékfesztivál
Flashmobbal, látványos felvonulással, zenével és tánccal vette kezdetét az idei Pápai Játékfesztivál.
2026. Június 12. 14:45, péntek | Helyi
Pénzbüntetést kapott a Haladás a pápai mérkőzésen történtek miatt
Döntést hozott a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága a Frutti Drink–Perutz FC Pápa és a Haladás közötti bajnoki mérkőzésen történtekkel kapcsolatban.
2026. Június 12. 11:06, péntek | Helyi
Gondozatlan zöld területek vagy környezettudatosság?
Térdig érő gaz vagy tudatos zöldpolitika? – Lakossági kritikák után megszólalt a polgármester, a városüzemeltetés vezetője és a városi főkertész is.

