Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2019. Augusztus 16. 11:58, péntek | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Grőber Attila a tegnapi képviselő-testületi ülésről

Grőber Attila a tegnapi képviselő-testületi ülésről

A politikus a szennyvíziszap-ügy kapcsán nyújtott be interpellációt, mely az ügyrendi bizottság döntése nyomán nem kerülhetett a testület elé.

Grőber Attila elmondta, interpellációt nyújtott be a képviselő-testületi ülésre, azokat a kérdéseket megfogalmazva, melyeket már korábban feltett és a sajtóban is elhangoztak. A beadványt Áldozó Tamásnak címezte, mivel a polgármester korábbi sajtónyilatkozatából kiderült, hogy ő már májusban aggályosnak tartotta a szennyvíziszap ideszállítását és vizsgálatokat kezdeményezett ezzel kapcsolatban. – Ezekről az aggályokról a közvéleményt nem tájékoztatták, ezért azt gondolom, hogy a polgármester illetékes a kérdésben – fogalmazott az önkormányzati képviselő hozzátéve, az ügyrendi bizottság azt állapította meg, hogy az önkormányzati törvény értelmében a benyújtott interpelláció a képviselő-testület elé nem kerülhet. Grőber Attila azt mondta, hogy „lehet itt jogi hátteret és támaszt keresni, de mégiscsak erről a kérdésről egyenes és tiszta mondatokat kellene mondani”. A politikus elismerte, hogy vétett formai hibát a beadványában, ám mint mondta, ezt kiküszöbölve újra be fogja nyújtani az interpellációt mindaddig, amíg „valaki nem lesz hajlandó világos és egyértelmű mondatokat mondani”. A képviselő szerint a közeljövőben új és meglepő fejlemények várhatóak a szennyvíziszap ügyében.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy közérdekű adatigényléssel fordultak korábban a szennyvíziszap ügy kapcsán a Pest Megyei Kormányhivatalhoz, ám tizenöt napon belül sem érkezett részükről válasz. – Azt gondolom, hogy a nyilvánosság előtt el akarnak hallgatni ügyeket – hangsúlyozta a polgármester-jelölt.

A tegnapi képviselő-testületi ülésen elhangzott alpolgármesteri felszólalás kapcsán elmondta, annak kiváltó okát nem ismeri. Unger Tamás a közösségi médiában írt kommentek kapcsán ezt mondta a Pápa-ma.hu összefoglalója szerint: Hogy lehet az, hogy egy nyilvános - egyébiránt eddig is eléggé antiszemita - jobbikos, illetve most már összellenzéki Facebook-portálon a holokauszt emlékévében holokauszttagadó megnyilvánulás maradhat fenn több napon keresztül, és azt nem moderálja ki azonnal a portál működtetéséért felelős, egyébként napjainkra már teljes mértékben elcukisodott párt helyi vezére, mint adminisztrátor? – fogalmazott az alpolgármester, elhatárolódásra szólítva fel Grőber Attilát. Az ellenzéki polgármesterjelölt azt mondta, hosszas kutatás után megtalálta az ominózus komment képernyőképét a Fidesz pápai csoportjának oldalán. Hangsúlyozta, nem is tagja annak a csoportnak, ahol ezt leírták, annak tartalmát elítéli és elhatárolódik a gyűlöletbeszéd és a holokauszttagadás minden formájától, ahogy azt eddig is tette. Ugyanakkor arra kérte Unger Tamás és Áldozó Tamást, hogy ők is határolódjanak el Bayer Zsolttól, akiről a Kúria jogerősen mondta ki, hogy az általa írt cikk antiszemitának nevezhető, vagy a Pápai Polgári Kör korábbi vezetőjétől, aki egy facebook hozzászólásában holokauszt iparról írt.

A testületi ülésen döntöttek a képviselők két pápai templom, a református és a ferences felújításának támogatásáról. Grőber Attila ezzel kapcsolatban elmondta, az ülésen azt javasolta - a nagyobb költségekre való tekintettel - hogy a ferences templom felújítását 5 helyett 10 millió forinttal támogassák. A többség ezt a javaslatot nem támogatta, pedig a szocialista politikus szerint erre lenne fedezet a költségvetésben. Grőber Attila köszönetet mondott annak a két kormánypárti képviselőnek, akik támogatták a javaslatot. Azt hangsúlyozta, hogy attól a politikustól, aki a ferences templom 10 millió forintos támogatására nemet mond, nem vehető komolyan a hajrá Pápa kijelentés. Mint mondta, el fog jönni az az idő, amikor a ferences templom támogatását nemcsak 5, hanem 10 millió forinttal fogják tudni támogatni. A témához kapcsolódóan a sajtó kérdésére megerősítette korábbi kijelentését, mely szerint a kastély kerítésének újjáépítése helyett fontosabb lenne a betöltetlen gyermekorvosi praxisok feltöltésével foglalkozni. Azt mondta, ha a ferences templom felújításának támogatása és a praxisok feltöltése között kellene választania, nem lenne kérdés számára, hogy utóbbi mellett döntene.

A sajtótájékoztató végén Grőber Attila felhívta a figyelmet egy nemrég alakult Facebook csoportra, melyen a szimpatizánsok tájékozódhatnak az Közösen a Városért Egyesülettel kapcsolatos hírekről, eseményekről.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:18, szombat | Helyi

Később túrják fel a Vásár utcát

Bár április elején azt jelentették be, hogy néhány hét múlva megkezdődik az úttest felbontása és a vízvezetékek cseréje, most mégis úgy döntöttek, hogy a nyári szünetig várnak vele.

2024. Április 20. 08:55, szombat | Helyi

Kis híján megölte a saját édesanyját a Pápa környéki faluban! - Videó

Emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás egy 39 éves Pápa környéki lakossal szemben.

2024. Április 19. 18:27, péntek | Helyi

Itt van a Játékfesztivál szombati fellépője

Lovasi András és Leskovics Gábor közös zenekara ad koncertet a pápai Fő téren!

2024. Április 19. 14:46, péntek | Helyi

Pápán lép fel Miller Zoltán

Miller Zoltán: Az igazi sikert az jelenti, ha képesek vagyunk értékelni mindazt, amit elérünk