Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. Szeptember 25. 09:05, hétfő | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Veol.hu

Fél éven át kegyetlenkedett egy éves mostohagyermekével a pápai férfi

Fél éven át kegyetlenkedett egy éves mostohagyermekével a pápai férfi

A legkülönbözőbb módon gyötörte a 39 éves férfi egy éves mostohagyermekét. Csak erős idegzetűeknek!

A veol.hu beszámolója szerint a 39 éves G. Róbert 2012 végén kötötte össze az életét azzal az asszonnyal, akinek akkor már több gyereke volt előző kapcsolataiból. Egyikük, aki alighogy elmúlt egy éves, 2013 januárban magára öntötte a forró levest, amit 11 éves testvére készített. (Az nem derült ki az eljárás során, hogy került ki a rácsos ágyból.) Az első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett gyerek további megpróbáltatásai csak ez után kezdődtek, mivel a vádlott nem tudta elviselni, hogy más az apja.

Az ítélet szerint 2013 februártól szeptemberig – ekkor tettek látogatást a gyermekjóléti szolgálat munkatársai a családnál, s szembesültek a történtekkel – tartott a gyerek kálváriája, ugyanis ez idő alatt a legkülönbözőbb módon gyötörte a büntetlen előéletű vádlott a kicsit. Amikor munkából hazatért, a kisfiút be kellett vinni a szobájába, az ágyát nem hagyhatta el („Nehogy garázdálkodjon!”), semmivel nem játszhatott, s az udvarra sem vitték ki. A kisfiút avval zaklatta, hogy nem engedte pihenni, reggel korán ébresztette, vezényszóra kellett lefeküdnie, az ágy alá bújnia a poros földre. Megtiltotta neki azt is, hogy védekezzen, ha bántalmazzák.
Tavasszal a kegyetlenkedés odáig fajult, hogy a matrac alá fektette az egy éves gyereket, máskor a kezét a rácshoz kötözte úgy, hogy a fiúcska nem tudott leülni. Arra is volt példa, hogy hasra fektette, majd a kezeit és lábait összekötözte – legalább 20 percet kellett így eltöltenie.

Főtt ételt csak a többiek ehettek, az apa neki folyton szilárd ételt adott. Ellenkezés esetén ujjaival összeszorította a fiúcska arcát, ami elkékült.
Az is szerepelt a bíróság indoklásában, hogy a nevelt fiát kólával, kávéval leöntötte, ha pedig sírt, vizet löttyintett rá. Máskor egy kézzel emelte fel, vagy az egyik lábánál fogva dobta a kiságyra. Egyszer fordítva adta fel rá a pulóvert, majd a csuklyánál fogva felakasztotta a síró gyereket az emeletes ágy felső tartólécére.
Az apa egyik legkegyetlenebb húzása az volt, amikor a kiságy egyik rácsát kivette, majd a többi közé beszorította a kicsi fejét, akinek ettől bevérzett a füle.
A kisfiú bántalmazását – ami volt, hogy fél órán át is tartott – gyakran a testvérei is végignézték, s a mi még megdöbbentőbb: az anya nem avatkozott közbe. Esetenként átment a másik szobába, csakhogy ne lássa, mi történik a legkisebb gyermekével. A különböző kijelentéseiből az derült ki, hogy neki fontosabb volt az élettársa, mint a gyerekei. Amikor kipattant az ügy, levelet írt az igazságügyi pszichológus szakértőnek, amiben vádelmébe vette a párját, ugyanakkor a történtekért a gyerekeit és a szüleit hibáztatta.

Amikor a háziorvos megvizsgálta a kicsit, különböző sérüléseket vett rajta észre. Ez után lépett a rendőrség is: két napra őrizetbe vették a férfit, aki a későbbiekben szabadlábon védekezhetett. Átmenetileg több gyereket elvettek tőlük.
A Pápai Járásbíróság G. Róbertet öt rendbeli kiskorú veszélyeztetése és testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, amiért három év négy hónap börtönre ítélték. Élettársát a kiskorú veszélyeztetése miatt három évre felfüggesztett két év szabadságvesztéssel sújtották.
A Veszprémi Törvényszék helyben hagyta a döntést.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 18:27, péntek | Helyi

Itt van a Játékfesztivál szombati fellépője

Lovasi András és Leskovics Gábor közös zenekara ad koncertet a pápai Fő téren!

2024. Április 19. 14:46, péntek | Helyi

Pápán lép fel Miller Zoltán

Miller Zoltán: Az igazi sikert az jelenti, ha képesek vagyunk értékelni mindazt, amit elérünk

2024. Április 19. 13:31, péntek | Helyi

Baleset az új 83-ason Tétnél!

A középső szalagkorlátnak ütközött egy személyautó a 83-as főút Pápa felé vezető oldalán, Tét közelében.