Városlista
2024. december 22, vasárnap - Zéno

Hírek

2015. Április 22. 13:47, szerda | Belföld
Forrás: MTI

Elindult a Gyere haza fiatal elnevezésű program

Elindult a Gyere haza fiatal elnevezésű program

A Nemzetgazdasági Minisztérium működtetésében elindult a Gyere haza fiatal elnevezésű program, amelynek célja, hogy a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését segítse lakhatási és letelepedési támogatással, illetve megfelelő munkahely biztosításával – jelentette be a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár szerdán Székesfehérváron.

Czomba Sándor közölte, hogy elsőként a Londonban élő és dolgozó magyarokat célozták meg, és első körben a 100 millió forintos program segítségével 50 fiatal problémáját és hazatérését fogják segíteni. Mint mondta, a problémához mérten kicsi a program pénzügyi kerete, de sikeressége esetén rövid időn belül szélesíteni fogják a kört és már nemcsak az Egyesült Királyságra fognak koncentrálni.
Reményét fejezte ki, hogy a következő hetekben, hónapokban elfogy a rendelkezésre álló keretösszeg, és a következő években több ezer fiatalt lesznek képesek „hazahozni”, mert országhatáron belül is óriási szükség van „ügyes kezű, magas tudású szakemberekre”.
Az államtitkár szerint Magyarországon még mindig sok a regisztrált álláskereső, miközben a hazai vállalkozások nem találnak megfelelő minőségű és számú munkaerőt. Sok esetben a skandináv országoknak orvost, Németországnak és Ausztriának henteseket és forgácsolókat, míg az Egyesült Királyságnak mérnököket képez hazánk – mondta.
Czomba Sándor rámutatott, a kormány nagyon szeretné, ha a fiatalok itthon találnának megfelelő munkalehetőséget, azonban szinte lehetetlennek nevezte felvenni a versenyt a nyugat-európai bérekkel. Úgy vélte, a külföldön munkát vállaló magyarok hazatérését a honvágy okozza, a lakhatás- és munkahelyhiány, illetve családi problémák kezelése pedig motiválhatja.
Kérdésre elmondta: a Központi Statisztikai Hivatal szerint az egy éven belüli munkaerő-piaci mozgások két éve 100 ezer fő körül stagnálnak és a külföldön munkát vállalók legalább 50 százaléka egy éven belül visszatér. Közölte, hogy ezt az arányt szeretnék jobban növelni. Az egy éven túl külföldön dolgozók száma a KSH statisztikai számításai szerint eléri a 350 ezret, de a tényleges külföldi munkavállalók számára nincs konkrét adat – tette hozzá.
Pákozdi Szabolcs az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy a program (www.gyerehazafiatal.hu) most kizárólag Londonra és az Egyesült Királyságra fókuszál, mert ott a legalacsonyabb a magyar munkavállalók átlagéletkora (33 év), 80 százalékuk 40 évnél fiatalabb, rendszerint magas végzettségűek (33 százalékuk diplomás, 43 százalékuk érettségivel rendelkezik) és 49 százalékuk nőtlen vagy hajadon. A megkérdezettek többsége szívesen hazatérne, amennyiben segítséget kap a lakhatásban és olyan munkáltatót talál, amely stabil, biztos anyagi hátteret biztosít számukra - közölte.
Az igazgató kiemelte: a program célcsoportját alkotják azok a diplomás, hiányszakmát űző fiatalok, akik jól beszélnek angolul, legalább egy éve külföldön állással rendelkeznek és szándékukban áll hazatérni. Közölte, hogy a program része hazai vállalkozás elindításának segítése is.
Pákozdi Szabolcs elmondta, hogy a hazai cégeknél leginkább mérnökök iránti mutatkozik igény, de az IT, logisztikai, HR és pénzügyi területen is nagy a szakemberhiány. A program együttműködő partnerei között van a Nestlé, a Lufthansa, a Suzuki, az IT Services Hungary, az Alcoa-Köfém, a Grundfos, a Videoton és a Denso.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, hogy a város örömmel csatlakozott a kísérleti programhoz. Mint mondta, nagy probléma a városban, hogy folyamatosan új beruházások érkeznek, de egyre nehezebb szakképzett munkaerőt találnia a cégeknek.
Megjegyezte, hogy az önkormányzat ki fogja dolgozni a Székesfehérvárra hazatelepülők elhelyezését segítő programot, valamint egyre több bérlakást át fognak csoportosítani a hiányszakmákat űző szakemberek telepedésének segítésére.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld

637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben

Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.

2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld

Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását

Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.

2024. December 21. 08:52, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint általános érzés a rettegés az európai adventi vásárokban

Elképesztő és elfogadhatatlan is, hogy ma Európában már általános érzés lett a rettegés a karácsonyi vásárokba látogatók körében - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.

2024. December 20. 07:53, péntek | Belföld

OGY - A jövő évi költségvetésről dönt a parlament

Magyarország 2025-ös központi költségvetéséről dönt az Országgyűlés pénteken, idei ülésezésének várhatóan utolsó napján.