Az EpVE emlékkoszorúját a vasútállomási emlékjel alá Kerecsényi Zoltán egyleti ügyvivő felkérésére az a nyolcvanhat esztendős Horváthné Kovács Terézia helyezte el, aki gyermekként szemtanúja volt a pápai zsidóság elhurcolásának, s akinek szülei egy pápai holokauszt-túlélő fiút fogadtak be a világégést követően. Beck Sándor pápai bencés gimnáziumi diák volt, a Fő tér 16-ban laktak – ott, ahol Horváthné Kovács Teréziáék is –, a mai Vianni nevű üzlet helyén volt családjuknak egy ruházati boltjuk. 1944 során a kis Sándort szüleivel és testvérbátyjával együtt eldeportálták, Auschwitz felszabadulását követve csak ő tért haza egyedül családjából. Jó pár évig Kovácsék védőszárnyai alatt élt, majd felcseperedve kivándorolt Izraelbe, ahol letelepedett, megházasodott, mikrobiológusként munkálkodott, haláláig ott élt. Több ízben hazalátogatott, az itt látható archív fotó is egy ilyen alkalommal készült róla, körülbelül az 1990-es évek vége tájékán, Kovácsné Mária néni társaságában.

Szita Szabolcs történész szerint: „Az 1940 és 1945 között működtetett auschwitz-birkenaui koncentrációs és kivégzőtábor ma világszerte ismert szimbólum, égig érő, óriási felkiáltójel, máig hallható jajszó. A gázkamrák maradványai, a gyermekek égetésére használt rettenetes gödrök mind-mind arra emlékeztetnek, mire képes az ordas eszméktől fűtött ember az ember ellen… A múlt sohasem halott, jelen van napjainkban is túlélők, rokonok, a kisebb-nagyobb zsidó közösségek fájdalmában és a tragédiát feldolgozó művekben…”

Auschwitz foglyainak közel fele magyarországi volt, a pápai gettó és a környező falvak zsidó lakosait – több mint két és félezer főt – is marhavagonokba zsúfolva indították útnak Auschwitz gázkamrái felé 1944 nyarán. A deportált pápai és környékbeli zsidók közül alig néhány százan tértek csak haza élve, majd később közülük is sokan emigráltak.

Auschwitzban „több embert öltek meg, mint a világon bárhol. Semmivel sem összehasonlítható precizitással létrehozott megsemmisítőrendszer uralkodott itt…”

A hitleri Németországnak a zsidóság megsemmisítésére irányuló programjáról, a „végső megoldásról” 1942 januárjában határoztak, célul tűzve ki a 11 milliós európai zsidóság teljes kiirtását. Auschwitz-Birkenau az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált, egy idő után az oda érkezők már számot sem kaptak, 70-75 százalékukra azonnali halál várt. Az emberek tervszerű megsemmisítése csak 1944 késő őszén ért véget. A német katonák a birkenaui gázkamrákat felrobbantották, a foglyok zömét 1945 elején, a szovjet csapatok közeledtekor legyilkolták vagy gyalogmenetben nyugat felé indították. A tömeggyilkosság bizonyítékait igyekeztek megsemmisíteni, ezért az áldozatok számáról a mai napig sincsenek pontos adatok. Az auschwitzi múzeum hozzávetőlegesen 1,3 millióra teszi a deportáltak számát, akik közül 1,1 millió volt zsidó, többségük életét vesztette. A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret.

A tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel, a harcokban 296 szovjet katona esett el. A táborban és az altáborokban mintegy 7500 végsőkig legyengült foglyot, többségükben nőket és gyermekeket találtak. Az auschwitzi múzeum honlapja azt írja: „Paradoxon, hogy a hitleri totalitarizmus foglyainak a sztálini totalitarizmust képviselő katonák hozták el a szabadságot.”

Az EpVE kis küldöttsége a vasútállomásról átsétálva a szomszédos Kálvária-temetőbe is emlékkoszorút vitt: a 75 esztendeje elhunyt gróf Lubiensky Jánosné báró Bourguignon Hermine sírjára.

Gróf Lubiensky János huszár altábornagy, a Magyar Királyi 7. Honvéd Huszárezred volt pápai parancsnoka özvegye hosszú kort élt meg. Nyolcvanöt éves korában, 1945-ben halt meg, temetéséről leánya, Constanza gondoskodott; a nyugvóhelyet barátnője, Handl Márta gondozta hosszú ideig.

Constanza – férjhez nem menve – apja halála (1921) után polgári foglalkozást választott és Pápán, a Korvin utca 4. számú házban jól működő textilnagykereskedést működtetett egészen 1944 őszéig, ami – édesanyja nyugdíja mellett – jó polgári megélhetést biztosított a csonka családnak.

1944-ben bűnvádi eljárást folytattak le ellene zsidó származású barátnője megmentésének kísérlete miatt. Erről az eseményről a Pápa és Vidéke újság 1944. évi 29. száma így tudósította a város akkori közvéleményét elrettentő példaként:

„Internálás! Gróf Lubiensky Constanza textilnagykereskedő áldozata lett zsidóbarátságának. Baráti érzéstől indíttatva, mielőtt a zsidók Pápáról való elszállítása megtörtént volna, Szombathelyre utazott és az ottani rendőrség őrizete alatt álló, de a közkórházban ápolás alatt lévő Fischer Klára zsidó nőt Pápára akarta szállítani. Tettét azonban nem sikerült végrehajtani, mert ebben a pápai rendőrség ügyes közbelépéssel megakadályozta és Fischer Klára helyett őt szállították rendőri kísérlettel Pápára.
A rendőrség megindította a nyomozást a grófnő zsidóbarátságából kiindulva. A nyomozás során Napóleon-aranyak, perzsaszőnyegek, rengeteg ezüst tárgy és egyéb értékek kerültek napvilágra a grófnő pincéjéből. A rendőrkapitányság f. hó 11-én vonta felelősségre cselekedeteiért és hat hónapra átváltoztatható 18.000 P pénzbüntetésre ítélte el, majd pedig internálta a grófnőt.”

Az ekkor ötvenkét éves grófnő a pénzbüntetést kifizette, értékes áruit elkobozták tőle – ami valószínű, hogy zsidó ismerőseinek a tulajdonát képezte, és csak megőrzésre vette át azokat –, textilüzletét bezáratták, de az idézett újságcikkben szereplő internálásra végül nem került sor, mert a keleti front már elérte a Kárpátok vonalát, a korábbi internáló táborokat fokozatosan nyugatabbra kellett áttelepíteni, tehát szinte állandó mozgásban voltak. Ehelyett meghatározott időpontokban jelentkeznie kellett a rendőrségen.

Fischer Klárát így nem tudta megmenteni, és végül is a beteges hölgy valamelyik koncentrációs táborban halt meg. Neve szerepel a város zsidó lakossága áldozatainak névsorában.

A grófnő antifasiszta ellenállói tevékenysége nemcsak ebben merült ki. Makai Ferenc (Pápa, Bástya utca 16. sz. alatti lakos) visszaemlékezései szerint Constanza lakásában (Fő tér 21. sz.) lévő zongora egyik lábába beépítve volt egy kisméretű adó-vevő rádió, amellyel valószínű, hogy az angolszász hírszerzéssel állt kapcsolatban. Azonban a rádiót a lakás rendőrségi átvizsgálásánál nem találták meg. A bezárt textilüzlet még meglévő készletét a Fő tér 21. szám alatti lakásuk pincéjébe hordatták át, bár a háborús hónapokban – mivel újabb szállításokat nem kapott – ez a készlet már minimális volt. A második világháború befejeződése Pápán érte őket, édesanyja halála után még rövid ideig itt lakik, majd 1945 őszén ismeretlen helyre távozott. Egyes – meg nem erősített – értesülések szerint a nyugati katonai elhárítási szervek segítségével Svájcban telepedett le. Testvérei és azok gyermekei további sorsáról sincs tudomás.

Így a 75 esztendeje elhunyt gróf Lubiensky Jánosné pápai kálváriai síremlékművére az EpVE által ma elhelyezett emlékkoszorúval és a meggyújtott gyertya lángjával a bátor, antifasiszta lelkületű, mindezidáig ismeretlen helyen nyugvó Constanzára is emlékeztetnek.

Nemrég a katolikus egyház igen szépen helyreállíttatta ezt a kálváriai sírt. Az Egylet szerint ezért nagy köszönet kell, hogy járjon, s példaként lehet állítani szűkebb pátriánkban a régi, neves városi személyiségek máshol lévő síremlékjeleinek megőrzése-gondozása tekintetében is.

Az Elsősorban pápai Városbarát Egylet megkezdte a felkészülést Pápa város háborús pusztulástól való megmenekülésének 75. évfordulójára. Az Egylet a pápai Honvéd Bajtársi Klubbal együttműködésben nagyszabású emlékprogrammal készül tavaszra.

Az EpVE ezúton is felhívja a figyelmet, hogy a nemzetközi holokauszt emléknap és a holokauszt pápai áldozatainak emlékéve zárásaként 2020. január 27-én, hétfőn 17.00 órától Pápa Város Önkormányzata a pápai Kossuth Lajos utca – Rákóczi Ferenc utca torkolatánál megemlékezést szervez, melyre tisztelettel hívják a polgárokat.

(Forrás: EpVE-Hírlevél, fotók: EpVE-EK,
idézett történeti szöveg-források:
mult-kor.hu, Fejes Sándor: Gróf Lubiensky János huszár altábornagy 1862-1921.
Pápai Lengyel Kisebbségi Önkormányzat kiadása, Pápa, 2002.,
Eddy de Wind: Auschwitz, végállomás. – Egy túlélő naplója a haláltáborból.
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2020.)