Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2019. Március 17. 19:24, vasárnap | Helyi
Forrás: Veol.hu

10 emberrel is helyt állt a Pápa Ajkán

10 emberrel is helyt állt a Pápa Ajkán

75 percig játszott emberhátrányban a pápai csapat az éllovas otthonában, mégis megizzasztotta a hazaiakat.

Mindkét csapat visszafogottan kezdett a remek időben, szépszámú közönség előtt rendezett találkozón. Az FC Ajka ugyan lőtt egy lesgólt, a Perutz FC pedig „leskapufát” ért el, de elsősorban a labda tartásával, a megfelelő helyezkedés megtalálásával voltak elfoglalva a felek. A 12. percben Csizmadia kínálta meg Szigetit egy távoli lövéssel. Nem sokkal később kecsegtető helyzetből végezhettek el szabadrúgást a hazaiak, Nagy Krisztián 18 méteres lövésébe a sorfalban álló Dóczi kézzel ért bele. A védő nem sokkal korábban kapta meg első sárga lapját, most pedig a másodikat, azaz egyszerre került emberelőnybe és jutott tizenegyeshez az FC Ajka. A büntetőt Nagy Krisztián magabiztosan értékesítette, 18. perc: 1-0.

Az egyébként is feszült légkör még idegesebbé vált. A 23. percben Illés kapott remek kiugratást, de a középpályás az égbe lőtte a játékszert, nem sokkal később ismét ő próbálkozott, Szigeti könnyedén védett. A 30. percben Csizmadia fejese kerülte el a kaput. Jöttek a hazai lehetőségek, de igazán nagy nyomást nem helyezett ellenfelére a Schindler-csapat. A 36. percben, Köles beadása után a középen érkező Nagy Krisztiánt tüntették el a védők gyanús körülmények között a 16-oson belül. A pápaiak szervezetten játszottak, a házigazda nem igazán találta a megfelelő a tempót, közben potyogtak a sárga lapok. Az első félidőben ötöt osztott ki a játékvezető.

A második játékrészre nagyobb elszántsággal és lendülettel futott ki az FC Ajka, de gyorsan kiderült, továbbra is sok a hiba a hazaiak játékában. A pápaiak tették azt, amit emberhátrányban kell, szigorúan védekeztek és igyekeztek kontrázni. Az első negyedóra elég eseménytelenül telt. A folytatásban a Major helyére beállt Harsányi beadása okozott kisebb izgalmat, a másik oldalon pedig Nagy Tamás maradt le alig egy labdáról az ajkai kapu előtt. A sárga lapos széria közben folytatódott, rövid időn belül Pákai, Nagy K. és Hanzl is összeszedett egy-egy lapot. Nagy K. Szigeti fejberúgásáért érdemelte ki a figyelmeztetést, a csatár azonnal elnézést kért, de a vendégek kapusát hosszan kellett ápolni, végül tudta folytatni a játékot.

Az 58. percben Csemer rántotta le ellenfelét közvetlenül a 16-os előtt, neki is járt a sárga lap, a volt ajkai Vallejos fölé tekerte a szabadrúgást. Közben a hazai közönség ébresztőt kiabált. A 61. percben Böröczky járt közel az egyenlítéshez, de fejese célt tévesztett. Sokszor nem igazán látszódott, hogy a házigazda emberelőnyben futballozik. A 70. percben a csereként beállt Benecz lövését kellett védenie Horváthnak. A 76. percben megvillant az Ajka is, pontosabban Pavlitzky, aki szépen cselezett befelé a bal oldalról, majd lövése a keresztlécen csattant. A másik oldalon Tóth lövése ment alig kapu mellé. A Pápa kockáztatott és sikerült is veszélyt jelentenie ellenfele kapujára. A vendégek meglepő módon többet birtokolták a labdát, ám egy kontra megpecsételte a sorsukat. A 84. percben Nagy Krisztián passzolt Harsányihoz, aki elhúzott a jobb oldalon, középre adását Oláh László egy csel után a kapuba lőtte, 2-0. A hosszabbításban alakult ki a végeredmény, a 91. percben egy szöglet után Pákai Gergő fejelt a pápai hálóba, 3-0.

Schindler Szabolcs: A szezon legrosszabb játékával rúgtunk három gólt. Úgy gondolom, ezek után a csapat tartozik eggyel szurkolótáborának.
Rozmán László: Gratulálok az Ajkának a győzelemhez. Mi egész héten egy igazi rangadóra, 90 perces csatára, ki-ki meccsre készültünk. Ez a tervünk sajnos 15 perc alatt meghiúsult. Gratulálok a csapatomnak, nagy kár az utolsó 10 percért. Sok sikert kívánok az Ajkának az NB II-ben.

FC Ajka-Perutz FC 3-0 (1-0)
Ajka, 1000 néző. V.: Derdák. FC Ajka: Horváth D. - Köles, Pákai, Kovács G., Csemer - Illés (Pavlitzky, 66.), Horváth P. (Oláh, 62.), Kenderes, Csizmadia - Major (Harsányi, 50. perc), Nagy K. Edző: Schindler Szabolcs. Pápai Perutz FC: Szigeti - Nagy, Bohner, Dóczi, Tiba - Szilágyi, Iványi (Jurik, 78.), Hanzl (Baldauf, 65.), Böröczky - Tóth, Vallejos (Benecz, 65.). Edző: Rozmán László.

Fotó: veol.hu

Címkék: labdarógás, perutz, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 18:27, péntek | Helyi

Itt van a Játékfesztivál szombati fellépője

Lovasi András és Leskovics Gábor közös zenekara ad koncertet a pápai Fő téren!

2024. Április 19. 14:46, péntek | Helyi

Pápán lép fel Miller Zoltán

Miller Zoltán: Az igazi sikert az jelenti, ha képesek vagyunk értékelni mindazt, amit elérünk

2024. Április 19. 13:31, péntek | Helyi

Baleset az új 83-ason Tétnél!

A középső szalagkorlátnak ütközött egy személyautó a 83-as főút Pápa felé vezető oldalán, Tét közelében.